Tisztelt Szülők!

 

A kialakult járványhelyzet felelősségteljes kezelése valamennyiünk közös érdeke és feladata.

Köszönetemet fejezem ki azoknak a szülőknek, akik március 13-án reggel fertőtlenítő takarítást végeztek az iskolában, elsősorban gyermekeink egészségének megóvása érdekében.

Az iskolában a lehetőségekhez mérten mindent megteszünk a fertőzésveszély csökkentése érdekében. A mosdókban neomagnolos öblítővíz, az aulákban kézfertőtlenítőszer áll a tanulók és a felnőttek rendelkezésére.

Visszavonásig minden iskolai rendezvény, beleértve a szülői értekezleteket, fogadóórát, Irodalmi Kávéházat, stb., felfüggesztésre kerül.

 

Köszönöm, hogy a beléptetési rendszer szigorítását fegyelmezetten és megértéssel kezelik.

 

Kérem, hogy visszavonásig azok a tanulók, akik külföldről térnek haza, legalább 2 hétig ne látogassák az iskolát. A távolmaradás vagy az esetleges önkéntes karanténba vonulás igazolt hiányzásnak minősül.

Amennyiben az oktatásirányítás egyéb szankciókat rendel el, azokról haladéktalanul tájékoztatni fogjuk Önöket.

 

Tisztelettel:

Iskolavezetőség